A Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat felkérésére,
Bali Imre óvárosi KMB megszervezte, és segítette március
22-én és 24-én a városból kimenő
kisteher gépjárművek ellenőrzését.
A
két szervezet közötti együttműködési
megállapodás
értelmében a hatóság részéről
ellenőrzésre került a gépjárművezető
úti- és
személyi okmányának ellenőrzése, míg
a civil szervezet részéről a rakomány,
főként a hulladékot szállító
raktér szemrevételezése, ellenőrzése
volt.
A
város mentén haladó 6-os főút mellett
elszaporodó
illegális hulladékok megfékezésére,
továbbá megelőzésére ilyen és
hasonló
akciókat a jövőben is tervez a két szervezet. Mind
két napon az esemény 16-20
óráig tartott. Az akcióért felelős rendőr
mellett a két napon 5 fő hulladékos
szakember segítette a munkát. Egy esetben
segédkeztünk bűncselekmény gyanúja
miatti előállításnál, mely szervesen
kapcsolódott a munkánkhoz, illetve 7 helyszíni bírság született közlekedési
szabályok megsértése miatt.
A hulladékkommandó kérésére sötétedés után rejtett
figyelést is alkalmaztak, annak érdekében, hogy a sötétben közlekedő illegális
hulladékot elrejtőket, illetve az illegális fakivágókat tetten érhessék. Ez
azonban a két alkalommal nem sikerült, de a közös munka így is sikeresnek
mondható, hiszen a jelenlét mind két szervezet számára nagyon fontos.
A civil szervezet igyekszik nem csak a városban
jelen lenni, hanem a város határaiban is, hiszen a hulladékokban talált és
begyűjtött nyomok alapján elmondható, hogy sok esetben az átmenő forgalomból,
illetve a környező településekről származik Százhalombatta határában az
illegálisan lerakott, sokszor veszélyes hulladék.
A
közúti áruszállítás fontos
részeként ellenőrzésre
került a szállított áru
rögzítése is, így két esetben kellett
a hiányosságokra
felhívni a gépjármű vezető figyelmét.
Szakembereink
2 esetben találkoztak olyan jellegű
rakománnyal, amely hulladékot szállított,
ezek a későbbi beazonosítás végett
dokumentálásra kerültek, mindkét szerv
részéről, így azok lerakása esetén
könnyen beazonosíthatók lesznek.
|