3
éves a
zöldszervezet!
Harmadik
születésnapját ünnepelte
december 10-én az óvárosi
közösségi
házban a Faluvédő Egylet alatt
létrejött Hulladékkommandó.
A
speciálisan az illegális hulladékok
lerakásának megfékezése
céljából létrejött
alszervezet, 3 fő irányelvet határozott meg a
megalakulásakor. A megelőző
járőrtevékenységet, a
folyamatos jelenlétet és figyelemfelkeltő
akciók szervezését
szemléletformálási
céllal, és az oktatást. Ez
utóbbit főként a fiatal és felnőtt
társadalom
környezettudatosságra való
nevelésében kívánja
megvalósítani.
Az első két
évben 150m3 –nyi hulladékot
szedett össze közel 180 fő
önkéntessel. A város
feltérképezését
követően a 6-os
főút mellett nagyszabású
tisztító akciót tartott a
közútkezelő, melynek
feltérképezésében a civil
szervezet
vállalt részt és
többszöri rejtett figyelésekkel
próbálta kiszűrni az
elkövetőket. Rajta ütés
néhány esetben történt, de a
közel 3 év alatt 52
eljárást indított el, amelynek
jó része
szabálysértési
eljárás keretében került
kivizsgálásra. Rendszeresen
végeznek a
rendőrséggel közös akciót a
város kimenő és bejövő nagy
forgalmú útjain, amikor
a tehergépjárművek rakterét
ellenőrzik. Ezen kívül minden évben
figyelemmel
kísérik a lomtalanítást,
járőröznek, és segítik a
város tisztántartását.
2009-ben
majd 2010-ben megjelent kiadványuk,
amellyel a városlakók figyelmét
kívánták felhívni,
továbbá hangsúlyt fektettek
a szemléletformálásra, a
szép, tiszta, egészséges
környezet érdekében. Majd 2011, a
pályázatok éve
lett. Az első pályázati
összeget a Vidékfejlesztési
Minisztériumtól nyerték el, s az
összegből 150 m3, azaz 16
tonna hulladéktól
mentesítették az
önkormányzat tulajdonát
képező erdő
területét 60 fővel. Ezt követte az
ÖKOTÁRS Alapítvány
és a MOL Nyrt. által
meghirdetett „Zöldövezet 2010.”
elnevezésű pályázat, melyen 720 ezer
Ft-ot költhettek el 88 db őshonos fára
és
cserjére. Kihelyezésre kerültek -
önkénteseik által
készített szemetes edények,
padok, és asztalok. A régi padokat
felcsiszolták és
újrafestették. A munka
befejeztével táblával
jelezték a projekt végét,
és a területet átadták a
nagyközönségnek, illetve a
terület üzemeltetőjének, aki a civil
szervezet által
nyert pályázat
költségére ivóvíz
kutat épített ki.
A kommandó
vezetője, többször tarthatott
különböző korú gyerekek előtt
előadást, s a
méltán népszerű
környezetvédelmi mesekönyvük
iránt is egyre nagyobb jelenleg is
az érdeklődés, melyet a Föld
Világnapján mutattak be. Az ebben szereplő
írások
az általuk kiírt pályázatra
érkezetek az ország teljes
területéről. A könyvben
megjelentetett pályaműveket pedig százhalombattai
gyermekek illusztrálták.
Az eltelt
időszakban végzett önkéntes
tevékenység összekovácsolta
az egylet és kommandó
szolgálat tagjait. Még az év
végén is pályázatot
nyújtottak be, hogy minél több
anyagi és időbeli
ráfordítással
segítség a város
tisztaságát, környezeti
nevelését.
A jövőbeni
feladatok között újabb parkok
felújítása és
további oktatási célú
programok
megvalósítása a cél.
Hagyományt kívánnak teremteni az
idén októberben elsőként
megrendezésre került „Tiszta
Százhalombattáért!”
környezetvédelmi programmal,
melynek különlegessége, hogy
közel 100 fővel a város több
pontján szedtek
szemetet az önkéntesek a hajléktalanok,
a MOL Nyrt. dolgozói, a vállalkozói
szféra munkavállalói, az
óvárosi nyugdíjas klubtagokat,
diákok és az
együttműködő partnereik.
Az Erkel
Ferenc körúti garázssoron
észlelt állapotokról
megbeszélést folytattak az
illetékes hatóságokkal, és
átfogó koncepciójukat
eljutatták az önkormányzat
felé. Kezdeményezték az
önkormányzatnál a szelektív
hulladékgyűjtő szigetek
megóvására egy rendelet
megalkotását.
A
Városüzemeltetési és
Városfejlesztési Bizottság
felkérésére és
támogatására beszereztek 100 db egy
köbméteres komposztáló
edényt, amelyet a beérkezett igények
szerit osztják ki a
tavasz folyamán.
A 3 év
alatt külső pályázati
forrásokból közel 2,6 millió
forintot nyertek el, mely
összeg teljes egészét a város
megtisztító és
zöldfelület
rehabilitációjára
fordítottak. Az újonnan megalakult
Bölcsőpark Alapítvánnyal
együttműködési
megállapodást kötöttek,
így a jövőben akár
közösen is részt vehetnek
környezet-, és
természetvédelmi,
tudatformáló
tevékenységeken, azokkal
kapcsolatos rendezvényeken, programokon.
A három
év
sikere Önöknek is köszönhető.
Ezúton köszönjük
szépen az erkölcsi és anyagi
támogatást minden a
„zöldekkel” kapcsolatban
lévőknek, a támogatóknak.
A december
10-ei születésnapot szűk körben
ünnepelték, összegezték az
elmúlt év
eseményeit, s mint ahogy minden évben, az idei
év legjobb
„kommandósát” is
jutalmazták, Gáspár János
személyében.
Köszönöm
a
kommandó tagjainak a lelkes kitartást, az
önzetlenségüket és
kívánom, hogy a
következő év is hasonló sikerekkel
záruljon.
S végül
engedjék meg, hogy a közelgő ünnepekre
való tekintettel, Békés,
Áldott
Karácsonyt és illegális
hulladéktól mentes Boldog Új Esztendőt
kívánjak mind a
Faluvédő Egylet, mint a
Hulladékkommandó Társadalmi
Járőrszolgálat nevében.
Jankovits Márta