Sportos kommandósok! A hulladék-kommandó is részt vett a 22. futónapon, amelyet a Dunafüredi Vízisport Klub évek óta, évente kétszer szervez meg. Az idei őszi futónapra, november 6-án került sor több mint 200 fővel. A kommandósok a sportrendezvényen való részvételükkel egy részt megmutatták rátermettségüket, másrészt üzenni kívántak a sportköröknek, és városlakóknak, hogy az általuk megszervezett környezetvédelemi akciókban is szívesen látják a sportolókat. A baráti versenyen a vízilabdázókkal sikerült „közös hangot” találni, így a víz világnapja alkalmából Százhalombatta vizes helyeit közös erőkkel fogják megtisztítani a közel jövőben. A két szervezet ezzel is erősíteni kívánja a sportoló világ fogékonyságát a környezet iránt, illetve példát kívánnak mutatni a felnövő generációnak, hogy a környezet tisztántartása, megóvása nem lehet egy civil szervezet érdeke. A közös akcióra előreláthatólag márciusban kerül sor. Futóversenyen
részt vevők: Szurkolók:Bélics
Anikó, Szilágyi Sándor, Krisztics
Noémi, Kirsztics Csaba Faluvédő Egylet – Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat |