Önvédelem
a környezetvédőknek
A
Faluvédő Egylet –
Hulladékkommandó Társadalmi
Járőrszolgálat néhány tagja
önvédelmi felkészítő
órán vehetett részt február
9-én a városi rendőrőrsön.
Az
ember egyik legfontosabb igénye, az
önvédelem, ezért a
rendőrséggel való szoros
együttműködés keretén
belül, önvédelmi szakértő
és
oktató segítségével,
néhány praktikus önvédelmi
fogás
elsajátítását
tanulhatták
meg a környezetvédők.
A
mai világban egyre több olyan helyzettel
találkozik az ember akár a
magánéletben is, amihez nagy
segítség, a
törvényesség betartása
mellett, a saját testi
épségének
megóvására a jogos
önvédelem.
A
környezetvédők, amint magukra öltik
formaöltözéküket és a
közjaváért
önkéntesen szorgoskodnak, hamar
célpontjává
válhatnak az illegális hulladék
elhelyezőknek. Bár az elmúlt évek
alatt nem
volt rá példa, hogy veszélyhelyzetbe
keveredjenek, még is úgy gondolják,
hogy
minden embernek fontos a mai világban az
önvédelem
elsajátítása, és annak
alkalmazása.
Faluvédő
Egylet – Hulladékkommandó
Társadalmi Járőrszolgálat