VISSZA A HÍREKHEZ

Pontibus

Magyarország-Szlovákia együttműködésére alapozva tartottak konferenciát a Pest Megyei Közgyűlésen, május 16-án, amelyre a százhalombattai Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat is meghívott vendég volt. Az egyesületet Koszta Béláné a civil szervezet elnökhelyettese képviselte.

Pest Megye Önkormányzata és a szlovákiai Nyitrai Kerületi Önkormányzat által létrehozott Pontibus Európai Területi Társulás célja, hogy ösztönözze a két megye, a települések, a vállalkozások és a civil szervezetek együttműködését az élet különböző területein. A Társulás elősegíti a két ország közötti kapcsolatok erősítését, élénkítését.  Ehhez az együttműködéshez járul hozzá az INTERREG VA Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Program (amelynek célterülete Pest megye egész területe), valamint a különböző hazai forrásokból megvalósuló fejlesztések.
A kapcsolatok fejlesztése és az ezt szolgáló támogatási lehetőségek megismerése érdekében a Pontibus ETT egy konferenciát szervezett települési önkormányzatok, civil szervezetek, vállalkozások részére május 16-án.

Az esemény a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával az „Elindult a Pontibus” c. projekt keretében valósult meg.

                        Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat

Bővebben:

Elindult a Pontibus! A szlovákiai Nyitrai Kerületi Önkormányzat és Pest Megye Önkormányzata részvételével több mint másfél éve jött létre a PONTIBUS Európai Területi Társulás. Az Európai Területi Társulás olyan önálló jogalany, amely jogi személyiséget és keretet nyújt az európai önkormányzatoknak, régióknak és az államoknak, hogy határon átnyúló, transznacionális vagy régiók közötti együttműködést hozzanak létre más tagállam vagy harmadik államok jogalanyaival, és így valósítsák meg közös céljaikat az uniós támogatások hatékony felhasználása érdekében. A Pontibus (latinul hidak) nevű társulás célja, hogy szorosabb gazdasági, társadalmi kapcsolatok alakuljanak ki a határ két oldalán élők között. Az együttműködés fő területei a közlekedés, a gazdaság, a kutatás és innovációk, az energetika, a megújuló energiaforrások, az idegenforgalom, a kultúra, a környezet, a sport, a humánerőforrás, a mezőgazdaság és élelmiszeripar, valamint az egészségügyi és szociális szolgáltatások. Az együttműködés elősegítheti a Pest Megyei Duna Stratégia megvalósítását, illetve az ETT intézménye közös pályázati lehetőségeket is nyújt az INTERREG V-A Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program 2014-2020 keretében, valamint más uniós források tekintetében is. A Társulás elnöki posztját a 2015- 2017 közötti időszakra Milan Belica, a Nyitra Megyei Közgyűlés elnöke tölti be, majd – az alapszabály szerint – rotiációs rendszerben 2017-től a magyar fél adhatja az elnököt. Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke, az ETT alelnöke az együttműködés kapcsán elmondta lapunknak, hogy a Társulás elsődleges célja, hogy a két megye közti közlekedési kapcsolatok és a turizmus fejlesztését elősegítse. Konkrét példaként az Ipolydamásd–Helemba közti híd építését nevezte meg, ami az Ipoly mentén élők számára a legfontosabb projekt. A Pontibus ETT működését, tevékenységét a Külgazdasági és Külügyminisztérium a 2016. évben 5300000 forinttal támogatta. A Pontibus ETT magyarországi munkaszervezeti feladatait a Pest Megyei Önkormányzati Hivatala látja el.

HTJ