VISSZA A HÍREKHEZ

Hetedszer is TeSzedd! 2017-09-16

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma, amely idén már hetedik alkalommal valósul meg. A százhalombattai Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat ebben az évben is csatlakozott az eseményhez, ezért szeptember 16-án minden érdeklődőt és csatlakozni vágyót várnak. Ezúttal az Erkel Ferenc körúti garázssor mögötti erdős részt fogják megtakarítani. Találkozási pont az esemény napján 9 órakor az Erkel Ferenc körút és az Olajmunkás út kereszteződésénél lévő híd erdő felöli oldala. A szemétszedéshez a védőfelszerelést és a zsákokat a civil szervezet biztosítja. Az eseményre előzetes létszám leadásával a hulladekkommando@gmail.com e-mail címen lehet.

Tápai Mónika az egyesület elnöke elmondta, hogy idén nemcsak a hazai mozgalomban vesz részt a civil szervezet, hanem felkérésre a Kárpátalján élő magyaroknál most induló hazai mintára megszervezésre kerülő Tiszta Kárpátalját! elnevezésű akción is. A civil szervezet idén májusban már részt vett a kárpátaljai szemétszedési akción, amely szeptemberben folytatódik, ahol a civil szervezet hatékonyságáról és a működéséről bemutató előadást is fog tartani minisztériumi felkérésre.

HTJ