VISSZA A HÍREKHEZ
Civil kezdeményezésre lakossági fórum
A
százhalombattai Faluvédő Egylet
– Hulladékkommandó Társadalmi
Járőrszolgálata és a Szákom Kft.
lakossági
fórumra invitálta a város lakosságát
január 4-én. A fórum célja a civil
szervezet a Csónakázó-tó
fejlesztésére beadott pályázatának
megismertetése volt
a helyi – főként – a dunafüredi lakosokkal.
Előzetesen
már olvashattak arról,
hogy a környezetvédelem iránt elhivatott
önkéntesek számos akciót szerveztek a
tavalyi év során, amelyet az idei évben is
folytatni kívánnak, s emellett két
pályázatra benyújtott programot szeretnének
megvalósítani. Az egyik a lakótelep
garázssora mögötti önkormányzati
terület megtisztítása jórészt
minisztériumi
pénzből, a másik pedig a dunafüredi
Csónakázó-tó
zöldövezetének megújulásában
való részvétel. Ez utóbbi projektre
készült ötlettervét mutatták be a
fórumon.
A fórumon huszonöt fő érdeklődött a
megvalósítandó program iránt, de
Török
Sándor és Kovács Lajos önkormányzati
képviselők is jelen voltak. Az
önkormányzat részéről is
képviselték a tulajdonost, így közösen
számos
részletet és további jövőbeni terveket
beszélhettek át.
Az
ÖKOTÁRS Alapítvány a Mol-lal
együttműködve 2 fordulós pályázatot
hirdetett
tavaly év elején, közösségi
funkciójú zöld területek
létesítésére, fejlesztésére
és rehabilitációjára.
Első lépésként a pályázóknak
tervet kellett készíteniük, majd megküldeni a
pályázat kiírójának. A civil
szervezet elképzelése az első fordulón sikerrel
járt, így a második fordulóra már a
konkrétumokat kellett megküldeni január 7-ig.
A közösségi tervben önkéntesek
segítségével kell kialakítani,
létrehozni a
zöldövezetet, hogy az eredményként
létrejövő köztér, ne csak az
életminőséget
javítsa, hanem a környezet használói
magukénak érezzék a létrehozott
területet,
és azt nagyobb kedvvel használják és
óvják. A tervek szerint több mint
egymillió forintot kíván elnyerni a
járőrszolgálat, melyből őshonos fák és
cserjék beültetésével
dúsítják a jelenlegi faállományt,
illetve a kopár
felületen újrafüvesítéssel, új
köztéri faelemek (padok, asztalok és szemetes
edények) készítésével és
kihelyezésével bővítik. A kutyabarátoknak
kutyagumi-gyűjtő edények kihelyezésével
biztosítják a sokak számára
bosszúságot
okozó végtermékek tárolására
alkalmas gyűjtőket, s hogy az odalátogatók
komfortérzete nőjön, díszkút
kiépítését is tervezi a szervezet.
A tó környékén élők örömmel
fogadták a tervet és bíztatták a civil
szervezetet
a kezdeményezés
megvalósításában. A lakók
felajánlották a segítségüket és
várják a felhívásokban közétett
alkalmakat, hogy mikor milyen feladat ellátásra
lehet jelentkezni.
A lakossági párbeszéden felmerült emberi illemhely kihelyezésére a jelenlévő
önkormányzati alkalmazottak és képviselők megfontolásra javasolták a
gondolatot, így elképzelhető lehet, hogy a jövőben ennek komfortosabb
kialakítását is megoldja akár a terület tulajdonosa, akár az üzemeltetője.
A civil szervezet által beadott pályázat
elbírálásáról február
16-án lesz
eredményközlés. Amennyiben a beadott terv nem
jár sikerrel, a civil szervezet
más forrásból kívánja
megvalósítani az elképzeléseket.