Korunk paradoxona – avagy mennyire sokkolnak a reklámok! Műanyag flakonnal kb. 40-50 évvel ezelőtt találkozhattunk először a háztartásokban. Addig olyan használati tárgyakat használtak őseink, amelyeket a végletekig kihasználtak. Ilyen volt például a tejesköcsög, az alumínium ételhordó, melyben vitték magukkal az aznapi élelmet a mezőre, erdőre. A gyors fejlődésnek köszönhetően egyre nagyobb hangsúlyt kapott az egyszer használatos, eldobható ételtartó és italos flakon. Sokan az eldobhatóságot, szó szerint értve laza mozdulattal árokpartra, folyópartokra és közterekre dobják azt. Tulajdonképpen hiába fizet gyakorlatilag mindenki valamelyik szolgáltatónak szemétdíjat, a reflexek megmaradtak, talán ezért lett ilyen szemetes ez az ország. A magyar ember csak a saját birtokával foglalkozik, nem úgy, mint a nyugat-európai. A skandináv országokban rend van, akárcsak Németországban, ahol még egy csikket, rágógumit sem dobnak el közterületen. Az, hogy szemetelünk vagy nem, a szemléletünkön múlik. A megelőzés a legfontosabb, és ha már mindent megtettünk, hogy ne is keletkezzen hulladék, csak attól kezdve lehet az újrahasznosítással foglalkozni, és ha már ez sem megy, akkor kell a szemetet biztonságosan ártalmatlanítani. Miért fontos a
megelőzés? A hulladék keletkezése, attól függ, mit vásárolunk, és a
tárgyainkat, csomagolásainkat meddig használjuk. Az viszont, hogy mit veszünk
meg, már régen nem a szükségleteinken múlik, hanem azon, mit adnak el nekünk. A
statisztikák azt mutatják, a reklámok jól működnek, hiszen szinte minden
reklámozott terméket megveszünk. Megváltoztak a fogyasztási szokásaink. Az életszínvonal növekedik, de nem biztos, hogy az életminőség is. Egyre inkább eltűnnek a tartós használati cikkek, és teret hódít a gagyi. A tárgyak nagy többsége egyszer használatos, ha elromlik, eldobandó. Ma az ár nem az anyagot, a belefektetett munkát takarja, inkább a belefektetett marketinget, reklámot, és a csomagolóanyagot. Hagyományosan
a
csomagolásra azért van szükség, mert meg kell
védeni az árut. A baj akkor
kezdődik, amikor a csomagolás marketingeszköz lesz. A
külső adja el magát az
árut. Fontos a forma, a szín, a felület, a
márkanév, ugyanis a látvány fokozza
a vásárlási ingereket, ráadásul a
nagy szupermarketekben gyakorlatilag nincs
eladó, a vásárló legtöbbször a
csomagolás alapján választ. Visszaszorult a
többször használatos csomagolóanyag, ma szinte
csak a sörös- és a borosüvegeket
váltják vissza. Ez nagy baj, mert lassan elfogynak azok a
nyersanyagok,
amelyekből a csomagolóanyagok készülnek. Előfordul,
hogy a csomagolás értéke
többszöröse a bele csomagoltnak. Gondoljunk csak bele, a
megvásárolt
előrecsomagolt szaláminak az árában, hány
százalék tartalmazza az áru
értékét,
és hány százalék a csomagolást?!
Megmondom! Az áru értéke 30, maximum 40 %, s a
fennmaradó 60-70 %, a csomagolás, a dizájn
és a marketing díja. Elrettentő az
arány! A reklámok és a kéretlen szóróanyagok ellen még nem alakult ki a védekező mechanizmusunk. Maximum annyit tehetünk, ha a postaládánkra erélyesen ráírjuk: Köszönjük, reklám anyagot nem kérünk! Vagy addig elkapcsoljuk televíziónkat egy másik adóra! Szerencsére egyre
népszerűbb a szelektív hulladékgyűjtés nem csak városi, de országos szinten is. Magyarországon a rendszerváltás óta van fogyasztói társadalom, ez alatt az idő alatt kevesen váltak tudatos fogyasztóvá. Sokan egyáltalán nem figyelnek sem önmagukra, sem a környezetükre, ami meglátszik egészségi állapotukon is. Hedonista, önpusztító korszakban élünk, s csak az tud ebből kitörni, aki megnézi mit, miért vásárol. K(áe)M |