Hírek

Széleskörű előadás sororzatot indított a hulladékkommandó 2018.11.06.

A tiszai műanyaghulladék szennyezettségéről tartott előadást november 6-án a százhalombattai Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat az érdi Harmóniáért Közhasznú Egyesület ellátottjainak. Az Egyesület közösségi pszichiátriai betegek ellátásával foglalkozik, ezért fontosnak tartják, hogy az ellátottak találkozhassanak új emberekkel, ezáltal új információkkal, érdekességekkel.

Az előadást Tápai Mónika az egyesület elnöke tartotta. Véleménye szerint az ellátásra szoruló emberek széles körben tájékozottak, érdeklődőek voltak. A civil szervezet számára fontos, hogy az általuk képviselt szellemiség átültetődjön a társadalom minden tagjára, ezzel elérve, hogy tevőlegesen is részt vegyenek a környezet megóvásában. Az elkövetkező időszakban ercsi, százhalombattai iskolai, valamint ráckeresztúri óvodai csoportoknak tartanak előadásokat az Európai Hulladékcsökkentés Hetének keretén belül.





HKTJ

Az oldal tetejére
Hulladékkommandó 2018 ©