Az Európai Hulladékcsökkentési Hét
keretén belül két településen is
előadást tartott a százhalombattai
Hulladékkommandó Társadalmi
Járőrszolgálat.
November 22-én az Eötvös József Művelődési Ház és Könyvtárban
az ercsi általános iskola felső tagozataira
járó diákok tudhatták meg, hogy
miért fontos a keletkező hulladékok
mennyiségének csökkentése és azok
megelőzése, valamint mi a különbség az
újrahasználat és az
újrahasznosítás között. Az
előadás végén pedig megtudhatták, hogy kik
azok a PET kalózok, és miért jó
önkéntesnek lenni egy-egy környezetvédelmi
eseményen. Tápai Mónika az egyesület
elnöke felhívta az érdeklődők figyelmét, hogy
bárki részt vehet a jövőben az egyesület
által meghirdetett akciókon, amelynek nem titkolt
szándéka az sem, hogy a felnövő
generáció bevonásával változzon a
településen élők szemlélet módja,
és Ercsi lakossága felelősségteljesebben
gondolkodjon a hulladék elhelyezéssel kapcsolatosan.Azt
is elmondta, hogy jelenleg még tart az a fajta
együttműködő munka az önkormányzattal, amelynek
kiemelt célja a településen élők
környezeti nevelése.
November 23-án a ráckeresztúri Mosoly Óvoda
vezetőjének meghívására tett eleget a civil
szervezet, ahol hasznos információkat kaphattak az
óvodások az otthonukban keletkező
zöldhulladékok elhelyezésének helyes
módjáról. Megtanulták, hogy milyen
növényi hulladékokat lehet komposztálni, a
komposztálás folyamatában milyen
élőlények vesznek részt, majd közösen
avatták fel a raklapokból készült
komposztkeretet. Tápai Mónika elmondta, hogy az
interaktív oktatás mindig maradandóbb
élményt és megalapozottabb tudást
biztosít a kicsik számára, így
mesékkel és játékkal erősítette a
hasznos információkat bennük.
A civil szervezet tíz éves fennállása alatt
számos gyermek- és tanintézményben vett
részt különböző környezetvédelemmel
kapcsolatos előadásokkal és interaktív
foglalkozásokkal, amelyre egyre nagyobb az igény nemcsak
Százhalombattán, hanem a környező
településeken is egyaránt.
HKTJ
Európai Hulladékcsökkentési Hétről:
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét
2009-ben indult, amelynek célja, hogy felhívja a
figyelmet az egyre több hulladékok
mennyiségére. Az elmúlt 40 évben
megduplázott a háztartási hulladékok
mennyisége, amely évről-évre növekszik. Az
idei év mottója: Méregtelenítsünk! A
mottó is felhívja a figyelmet arra, hogy a minden
napjainkban termelődő veszélyes hulladékok mennyire
terhelik környezetünket, és annak milyen
hatásai vannak az egészségünkre?!