Tiszta vizet a Barába!
A százhalombattai
Bara-patak
közkedvelt horgászterület, mivel egész
évben meleg vízzel táplálja a hőerőmű. A
Dunáig tartó szakaszt és partját a Dubics
Tamás Horgászegyesület minden évben
tisztítja, mivel a tagoknak ez feltétel ahhoz, hogy
kedvezményesen kaphassák
meg a horgászengedélyt. A patak medrét
uniós támogatással 2011-ben
rehabilitálta a Közép-Duna-völgyi
Környezetvédelmi és Vízügyi
Igazgatóság is.
Ennek ellenére,
mindig jut feladat a hulladék-kommandónak
is, akik már több alkalommal nagyobb mennyiségű
– nem ritkán olajszármazékokkal
szennyezett – PET palackot halásztak ki a vízből,
hogy megelőzzék azok
továbbvándorlását a Dunába. Ezeknek
a műanyagoknak a lebomlási ideje nem ismert
és pusztító károkat képesek okozni a
természetben. Veszélyesek az állatokra és
látványnak is gusztustalanok. A helyi civil
önkéntesek folyamatosan óvják,
tisztítják a környezetet, amit sokan továbbra
is felelőtlenül használnak. A
szervezet nem szemétszedő brigád, még is
részt vesz a terület megtisztításában,
mert zavarja őket a tengernyi szemét, ami körbeövezi a
várost.
Sokan nem tudják, vagy nem gondolnak bele, hogy
környezetünk, különösen édes vizeink
védelme mennyire fontos, mivel szennyezése nem csak az
ott élő vízi ökoszisztémákat
veszélyezteti, hanem azt is, hogy tiszta ivóvízhez
jussunk. A Bara-patak völgye, legelői, ritka fűzfacsoportjai miatt
védett és igen szép kirándulóhely,
különösen a szurdokvölgye, ami Érdtől
északra található. A természet
valódi szépségét dicséri a
völgy mészkő- és homokkő szikláiból
kialakult bámulatos formák és természetes
barlangok, kaptárszerű sziklamélyedések. A
természeti szépségeken kívül a
barlangok a múlt értékes darabjait is rejtik. Az
innen előkerült, jelenleg a Nemzeti Múzeumban megtekinthető
csontmaradványok és cseréptöredékek
emlékeztetnek a térség már őskor óta
lakott mivoltára.
A kommandósok a
gyűjtés napján meggyőződhettek arról, hogy a
nagymennyiségű PET palack az M6-os pályát
érintő szakaszról, továbbá több
településen átfutó patakból
érkezik a Barán át a Dunába. Ezért a
civilek
felvették a kapcsolatot az illetékes
önkormányzatokkal, hogy tegyenek
óvintézkedést arra vonatkozóan, hogy az
esetlegesen környezetbe kikerülő
pillepalackok ne hömpölyögjenek gazdátlanul a
Fekete-tengerig.
Csodás
kirándulóhelyeket lehet találni városunkban
is, de
sajnos az az elkeserítő, hogy mindenhová
beférkőzik az emberi felelőtlenség. Jó
lenne, ha az emberek végre észrevennék és
óvnák természet adta kincseinket!
Élvezzük
úgy környezetünk szépségét, hogy
közben nem tesszük tönkre!
Faluvédő
Egylet – Hulladékkommandó
Társadalmi Járőrszolgálat