1.
A
Környezetvédelmi és
Vízügyi Minisztérium
az illegális hulladéklerakók
felszámolásának feladataira -
támogatás
céljából –
2009 év végén meghirdette
pályázatát civil szervezetek
és települési
önkormányzatok részére.
Szervezetünk, alapvető célkitűzései a
város területén a
környezet tisztaságának és
elhagyott hulladékoktól való
mentességének
elősegítése, a rend megőrzése
és fenntartása. A lakosság
tudatformálása, a
legális hulladék-elhelyezési
módok népszerűsítése, a
lakossági szerepvállalás
és felelősségtudat
erősítése.
Mivel
a pályázati kiírás
alapvető célkitűzésünket
támogatta, segítette, így
megkerestük az
önkormányzatot, ott is, a
környezetvédelemmel foglalkozó
szakbizottságot, s
kértük az önrész
biztosítását.
Pogány Gyula az akkori
bizottság elnöke maximálisan
támogatta elképzelésünket,
így támogatását
megnyerve, önrésznek megkaptuk a 750 e Ft-ot,
így a pályázatunkat
be tudtuk adni.
A
pályázati határidő 2010.
február volt.
2.
A
Környezetvédelmi- és
Vízügyi Minisztérium minisztere
Szabó Imre 2010.
május 7-én által
íródott KÖVI-5/9/2010.
iktatószámú leveléből:
„Tisztelt
Pályázó!
A
környezet- és
természetvédelem területén
végzett eddigi
tevékenységüket is elismerve
értesítem, hogy a KVVM által
„Az
illegális hulladéklerakók
felszámolásának feladatai”
címmel meghirdetett, 2010
évi pályázati
felhívásra benyújtott
Százhalombatta,
Erkel Ferenc körúti garázssor
mögötti önkormányzati
tulajdonú terület
megtisztítása az illegálisan lerakott
hulladéktól” című
pályázatukat 1 712 000
Ft
vissza nem térítendő
támogatásban részesítem.
A
támogatás
igénybevételének feltételei
a
támogatási szerződésben
kerülnek meghatározásra. A
szerződéskötéssel
kapcsolatos információkat a
Minisztérium Költségvetési
Főosztálya fogja
megküldeni Önöknek.
Elfogadott
pályázatuk magas szakmai
színvonalú
megvalósításához, sikeres
munkát kívánok!”
Üdvözlettel:
Szabó
Imre
miniszter
3.
A
pályázati felhívásra 71 db
igény érkezett
be a minisztériumba, melyből 48
részesült támogatásban, 44
önkormányzat és
csupán csak 4 társadalmi szervezet.
(Lásd táblázat.) A
minisztérium által
szétosztott 100 millió forintból,
2011-ben több mint 200 helyszínen
történik
meg tisztítási,
fásítási program.
Így
Százhalombatta egyik kritikus pontja is
megtisztulhat. Mivel a 2010 évi országos
választás eredményeként a
minisztérium
nevét, szervezeti
struktúráját
megváltoztatták, a
támogatási összeget, ezért
csak 2010 év végével
utalták át szervezetünk
bankszámlájára.
Az
anyagi forrást megvárva a
pályázat
előkészítő munkáiban is
részt vállaló Szákom Kft.
segítségével 2011. február
28-án megkezdtük a garázssor
mögötti területen a
feltáró munkákat. A Szákom
Kft. kollektívája felvonulási utat
készített, hogy a gépi
mozgást elősegítse,
így megkezdődött a hulladékok
felszámolásához
szükséges konténerek
kihelyezése
is.
4.
Az
első aktivistákból álló
hulladékmentesítési nap 2011.
március 5-ével kezdődött meg.
A
21 önkéntes és 5
garázstulajdonos közel 40
m3-nyi hulladékot szedett
össze, melyből 5 m3
veszélyes
hulladék, 10 m3
autógumi, a fennmaradó pedig nagydarabos lom
és kommunális hulladék.
Ezt
követően március 7-én 7 fő,
9-én 16 fő
önkéntes
segítségével további 20 m3
hulladék került összegyűjtésre,
melyből 5
m3
veszélyes hulladék
volt.
A
soron következő hétvégi
tisztító akción 24
önkéntes vett részt, melynek
során 25 m3
hulladék került összeszedésre,
melyből 10
m3
veszélyes hulladék, és
körülbelül 5 m3
autógumi került elő az erdő
mélyéről.
A
tisztítási munkák első
ütemének mérlege: 80-85 m3
hulladék,
melynek súlya 10-15 tonna. A tényleges adatokat a
folyamatok során készülő
mérlegjegyek összesítése
után tudjuk meg.
A
konténereket üríti és
elszállítja: Szákom
és a Dunarent Kft.
A
veszélyes hulladékokat
ártalmatlanítja: AECOM
DB. Mo. Kft.
5.
Részlet
a Támogatási Szerződésből:
Projektazonosító:
K-36-10-00002H
- A
megtisztított terület(ek)ről
összefoglaló leírás
készítése, amely
összehasonlító
fényképeket tartalmaz a
tisztítás előtti és utáni
állapotokról (
a fotókat ugyanabból a szögből kell
készíteni a felszámolás
előtt és után). Az
összefoglaló leírásnak
tartalmaznia kell a támogatott program
megvalósulásának
részletes leírását,
adatokkal alátámasztva (helyszínek,
időpontok, résztvevők,
létszám, felhasznált zsákok
db-száma). A szakmai összefoglalót, a
számlaösszesítőt és a
fényképeket CD-n is mellékelni kell.
- Az
engedéllyel rendelkező kezelőnek történő
átadásról szóló
jegyek hitelesített
másolatainak benyújtása, melyek
tartalmazzák a felszámolt hulladék
mennyiségét,
- Azoknál
a programoknál, ahol a
hulladékmentesítést követően
az érintett terület
funkcióváltása pl.
parkosítással változik meg, a
fásítás keretében
kizárólag a
területre jellemző, őshonos fafajok telepíthetők, a
cserjeültetésnél pedig a
„madárbarát”
cserjéket kell előnyben részesíteni.
- Tiltótábla
kihelyezése esetén, a
tiltótábla helyett olyan tábla
készüljön, amely informál
a legális szemételhelyezés
módjáról, legközelebbi
lerakó helye, nyitva tartása,
stb.
-
A
projekt megvalósítójának
biztosítania kell, hogy minden, a projekt
megvalósításához
kapcsolódó dokumentumon és
bármely információs anyagon (pl.
nyomtatvány, plakát, hirdetőtábla,
tájékoztató tábla) az
elektronikus úton
közzétett anyagokon (pl. honlap), illetve az
audio-vizuális anyagokon a
programból támogatott projektek
megvalósításával
kapcsolatos rendezvények
bonyolítása esetén
tájékoztatást adjon arról,
hogy a projekt a Vidékfejlesztési
Minisztérium jogelődjének
támogatásával valósult meg.
- A
Támogatót időben (lehetőség szerint
legalább 10 munkanappal előbb) kell
tájékoztatni a program
végrehajtása során
megrendezésre kerülő rendezvényekről
annak érdekében, hogy annak
képviselője/képviselői a rendezvényen
megjelenhessen(ek).
6.
A
projektfásítást is tartalmaz,
így azok
elültetését az ÖKOSULI
diákjainak bevonásával
kívánjuk végrehajtani.
Külön
levél útján való
megkeresésre.
7.
A
tisztítási folyamatok második
ütemének
meghirdetett időpontjai:
Március
21-e, március 23-a, és március 26-a.
Mindegyik nap esetében 10-17 óráig.