VISSZA A HÍREKHEZ
Tisztítás a
garázssoron
Március
5-én 21 fő önkéntes és 5
fő garázstulajdonos segítségével kezdte meg
a Hulladékkommandó Társadalmi
Járőrszolgálat az Erkel Ferenc körúti
garázssor mögötti önkormányzati
terület
hulladékmentesítését.
A
tisztításra 2010-ban pályázott
a civil szervezet a Vidékfejlesztési Minisztérium
jogelődje által meghirdetett felhíváson.
A
felhívásra országos szinten 4
civil szervezett nyújtott be érvényes
pályázatot, így a százhalombattai
önkéntesekből álló szervezet is. Az elnyert
összeg 1,712 e Ft támogatás, melyet
az önkormányzati további 750 e Ft-tal
egészített ki, hogy az évek óta
felgyülemlett szeméttől mentesíteni tudják,
az amúgy értékes flórában és
faunában gazdag erdőt.
A
Szákom Kft. munkatársai január
28-val kezdték meg a hulladékok
eltávolítására kialakított
feltáró út
kialakítását, így könnyebbé
téve a konténerek kihelyezését és a
gépi mozgást.
Március
2-án 6 db konténert
helyeztek ki az érintett szakaszra, melyhez a Dunarent Kft. is 1
darabot
helyezett ki a veszélyes hulladékoknak. A
begyűjtésnél fontos, hogy külön kell
kezelni a veszélyes hulladékokat az egyéb
hulladékoktól, mivel azok a Mol
területén lévő égetőműben kerülnek
ártalmatlanításra az AECOM DB Magyarország
Kft. segítségével. A civil szervezet az egy
évvel ezelőtt kezdődő előkészítő
munkában, mindegyik partnerével szerződött, vagy
megállapodott, így elmondható,
hogy komplex és a környezetvédelmi
előírásoknak megfelelően folyik és
folytatóig a hétvégén elkezdett
tisztítási akció.
Az önkéntesek szép számban
érkeztek a helyszínre, ahol az eligazítást követően, a szabályokat betartva
töltöttek meg 5 darab konténert, és közel 250 db 120 literes zsákot.
Szemrevételezve a hulladék
mennyiségét körülbelül 40 m3
hulladékból 5 m3
veszélyes hulladékot, és közel 10 m3 gumiabroncsot gyűjtöttek
össze. Természetesen pontos adatok csak a projekt végén lehet megadni, de abból
kiindulva, hogy a konténerek 5 m3-sek, nem túlzó, és bátran
kijelenthető, hogy a körülbelüli mennyiségek nem térnek el a valóságtól nagy
mértékben.
A tisztításhoz szükséges
eszközöket a Szákom Kft. és a civil szervezet biztosította a résztvevők
számára.
A
verőfényes napsütésben a jól
összeszervezett csapat délután 15
órára végzett a kitűzött feladatok
elvégzésével. A nap végén pedig
elfogyaszthatták a garázssoron működő diszkont
által felajánlott csokoládékat és
üdítőket.
A következő tisztítóakció időpontja: március 7-e 10 óra. Találkozó:
a csőcsorda felöl, a hídnál.
A civil szervezet folyamatosan
fogja tájékoztatni az olvasókat a legújabb fejleményekről és elvégzett
munkákról.
Az érintett területen lévő tulajdonosokat pedig várják minden egyes
alkalomra.
A civil szervezet nevében: Kriszticsné Tápai Mónika
Szolgálatvezető
|