VISSZA
A HÍREKHEZ
Lezárult a kupakgyűjtő verseny! (2014 április) A civil szervezet kizárólag koordináló szerepet töltött be a gyűjtésben és ezzel kívánta segíteni az iskolákban működő alapítványokat, hogy felvállalták a gyűjtéssel járó procedúrát. A civil szervezet fontosnak tartja az illegális hulladékok lerakásának megfékezése mellett a környezettudatos nevelést, és a szemléletformálást. Ezen célból hirdették meg az első kupakgyűjtő-versenyt, amely nagy sikerrel zárult le. A gyűjtést az 1. sz. Általános Iskola nyerte 1182,82 kg-mal. Második helyen az Eötvös Loránd (531,4 kg), majd a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola (396,2 kg). A leadott kupakok után – az átvevő cég - adományként 35 Ft-ot ad kilogrammonként az alapítványoknak, illetve az első helyezett iskolának 10 e forintértékben könyvutalványt. A civil szervezet aktivistái újabb példaértékű cselekedete emelte
naggyá ismét a környezetvédelmi szervezetet! – hangsúlyozta Tápai Mónika az
egyesület elnöke, és ezúton is köszöni meg a koordinálásban résztvevő
önkéntesek munkáját, továbbá Asztalos Dezsőnek és Lovas Péternek a kupakok
elszállításában nyújtott segítséget! |